Kiszely Tóth Anett: Malleus Maleficarum


Heinrich Kramer Institoris  

Jacob Sprenger

Malleus Maleficarum


A Boszorkánypöröly keletkezési körülményei és hatásai
az utókorra.


Szinte egyidős az emberiséggel az ismeretlentől való félelem. A tudomány térhódítása előtti időkben, amikor még nem szolgáltak megnyugtató magyarázattal a tudósok, a tudományuk által a világ eseményeire, ezekben az időkben az emberek gondolkodásmódját nagymértékben befolyásolták a hiedelmek.

A boszorkányság, mint jelenség igen jelentős múltra tekint vissza, története közel kétezer évet ölel fel. Komoly
nyomokat hagyott az emberiség gondolkodásmódjában, jellemfejlődésében, irodalmában. Képzőművészeti produktumaira is rányomta jellegzetes jegyeit. 

Története közel kétezer éve alatt, mindig más és más indokból lángolt fel a boszorkányoktól, varázslóktól való, sok esetben - ha nem minden esetben- alaptalan rettegés, és ez alatt a hosszú idő alatt, ellenpólusként mindig fellángolt a harc ellenük, és az elpusztításukra tett kísérletek hosszú sora.

Az ember és a természetfeletti lények magyar néphitben élt gazdag tárházában is igen jelentős helyet foglal el a
boszorkány. A magyar "boszorkány" szó első feljegyzése 1551-ből származik, bár a szó eredete sokkal régebbi. A magyar nyelvtudomány megállapította, hogy a török eredetű "boszorkány" szavunk eredeti jelentése szerint "nyomót" jelent, "aki nyom". A középkori forrásokban azonban csak a latin megjelölésével találkozunk, a malefica és a striga megnevezésekkel. A XIV. századi Európán azonban végigsöpört a fekete halál, a pestis. Az egyre terjedő vész egész falvakat pusztított el. Mint ahogyan a középkorban gyakran, a fekete halál támadását hisztéria kísérte, félelem, hogy a hatalmas és elkerülhetetlen végítélet lecsap. A félelemmel persze együtt járt a meggyőződés, hogy mindez az ördög műve.

Az egyháznak természetesen reagálnia kellett, és úrrá lennie a káoszon. Ezért hát Európa szerte felállította az
Inkvizíció néven ismerté vált törvényszéket, hogy megbüntesse az ördög veszélyes és rettegett cinkosának tartott eretnekeket.

Nem kellet túl sok idő, hogy napvilágot lásson, a boszorkányüldözések korának legfontosabb irodalmi forrás, egy kézikönyv, amely a boszorkányok elleni harchoz kínál hathatós és nélkülözhetetlen segítséget. Ez a Malleus Maleficarum, teljes címe: maleficas et earum haeresim  ut  phramea potentissima conterens, a Boszorkánypöröly, mellyel minden boszorkány és az ő eretnekségük igen hathatósan eltiporható, ahogyan a könyv teljes címe is hirdeti. Egy tapasztalt Domonkos-rendi inkvizítor, Heinrich Kramer, (1430 körül- 1505) latin nevén, Henricus Institoris tollából, aki Tirol környékén látta el tevékenységét.

Heinrich Kramer

Institoris az 1484-es évben Rómába utazott, csalódott, mert a hatóságok nem szívesen működnek együtt a boszorkányvadászatában.
Levelében, amelyet magával visz, teljes pápai felhatalmazást kér a legfőbb egyházi méltóságtól, a Vatikán illetékeseit pedig csengő arannyal igyekszik jobb belátásra téríteni.

Kramer levele megfelelő fogadtatásra talál, és következményeképpen 1484 december 5.-én látott napvilágot egy pápai bulla, amely immár a legmagasabb egyházi vezető áldását bírva vette fel a harcot a boszorkányokkal szemben. Ez VIII. Ince pápa által szentesített Summis desiderantes  affectibus kezdetű oklevél, ami nemcsak
elismeri a boszorkányok létezését, hanem fel is szólít annak üldözésére és elpusztítására.

1485-ben az osztrák Innsbruck városában boszorkányság gyanúja üti fel a fejét és a vádak kereszttüzében egy fiatal asszony állt. A városba érkező főinkvizítor, Heinrich Kramer Institoris átveszi az ügyet a hatóságoktól. Institoris sátáni megszállásról, a megszállás ideje alatt elkövetett szexuális cselekedeteiről vallatja az asszonyt. Szerinte a nő bizonyosan boszorkány, és hatalma szabatos életviteléből ered. Az egyházmegye püspökének jogásza szerint azonban, a vádak merő sületlenség, és az inkvizítor eljárása helytelen és törvénytelen is, ezért minden vád elejtését kéri. A nőt fel is mentik, és Institoris eljárása teljes kudarcba fullad. Kis híján nevetség tárgyává válik, és szégyenkezve sürgősen elhagyja Innsbruck városát.

Még 1485-ben a balsikerű Innsbrucki incidensét követően sürgősen fő műve, a Malleus Maleficarum megírásába kezdett. Egy éven keresztül dolgozik, az Ausztriában található Tiroli tartományban mire elkészül ez a 256 oldalas latin nyelvű enciklopédia, jogi kézikönyv, amely egyetlen halálos célból íródott, mégpedig abból, hogy bebizonyítsa, boszorkányok márpedig léteznek, és mivel léteznek, fel kell őket kutatni és el kell pusztítani.

A már már arrogáns hangnemben íródott tanulmány, vagy inkább szabálygyűjtemény azt a legfőbb feladatot célozza meg, hogy felvilágosítsa az olvasóját, a kor emberét, a boszorkányság mibenlétéről, hogy megérthesse, felismerhesse, és hatásosan fel tudja venni a harcot ellene.

A Malleus Maleficarum 1486-ra már szinte nyomtatásra kész, Kramer minden apró részletbe belekapaszkodva bizonygatja a boszorkányok létezésén túl a veszélyességüket, a Boszorkánypöröly részletes leírást ad a boszorkányság ördögi praktikáinak jövőbe látó kuruzslásáról, varázsigékkel előidézett pusztító ragályokról, csecsemők elrablásáról és feláldozásáról, kannibalizmusról és persze a természeti csapások előidézéséről,
mindamellett hogy a boszorkányok démoni szeretőjükkel a Sabbatokon milyen szentségtelen tevékenységet

folytatnak.

Kramer a művét teletűzdelte a valós életből, és inkvizítori tevékenységéből merített példázatokkal, esettanulmányokkal. Úgy ábrázolja a történteket, olyan részletességgel, amelyre csakis az ítéletvégrehajtó képes. Ilyen eset például a könyvben is több helyen taglalt Ravensburgi jégverés. Heinrich Kramer Institoris nagyon félt attól, hogy műve még a sok példázat ellenére sem lesz eléggé kelendő, szükségesnek
látta több szempontból bebiztosítania azt, hogy a megcélzott olvasóközönségét kellőképpen meggyőzze. Ehhez szüksége volt egy társ-szerzőre is. Valaki olyanra volt szüksége, akinek elég nagy befolyása és tekintélye van ahhoz, hogy a neve feltüntetésével siker koronázza törekvéseit. Meg is találta hamarosan a megfelelő tudóst erre a feladatra, méghozzá a Kölni egyetem egyik vezető teológusának személyében, ő volt Jacob Sprenger professzor.

Vannak olyan vélemények is, mely szerint Sprenger professzor csak a Malleus Maleficarum bevezetőjét írta meg, más vélemények szerint tanácsadóként szolgált, lektorálta Institoris írását. Nem túl valószínű, de egy harmadik álláspont szerint Jacob Sprengernek semmi köze sem volt a Boszorkánypörölyöz, egyszerűen Kramer odahamisította a nevét. Ezt a feltevést erősen cáfolja az a nem elhanyagolható aspektus, mely szerint Jacob
Sprenger professzor, aki a Domonkos-rend egyik vezetője is volt, nyilvánvalóan kifogással élt volna az ellen, hogy a neve feltüntetésre került egy olyan munkában, amelynek létrejöttében nem működött volna közre.

Egy dologban minden szakértő egyetért, mégpedig abban, hogy Sprenger és Kramer szerzőségében Krameré a jelentősen nagyobb szerep.

Ha komolyabban vizsgálva a művet, és megvizsgáljuk, meglátjuk a szerzőt, mint embert is, a sorok között olvasva, nyilvánvalóvá válik, hogy a Boszorkánypöröly egy szenvedélytől túlfűtött, izzó gyűlölettel átitatott, szinte bulvár stílusban megírt, perszonális indíttatású könyv.

Kramer személyes hangvételét támasztja alá a választékos, szokatlan szóhasználata, mint például amikor efféle ritka és rendkívül pejoratív kifejezésekkel él, mint a spurcitia[1] vagy a cucullus[2] vagy akár ilyen még az excrementum[3] is. A még alaposabb meggyőzés érdekében Heinrich Kramer Institoris egy ördögien zseniális ötlettől vezérelve, az 1484-ben kiadott Boszorkánybullát, amely az ő közbenjárására született meg, könyve elejére szerkeszti, ezzel azt a benyomást keltve az olvasóban, hogy a Pöröly az egyház teljes támogatását bírja, tehát a könyvben leírtakat ezzel "szentesítve" hivatalos felhatalmazást ad Kramernek a boszorkányvadászatainak lefolytatásához. Nyilvánvalóan nem elhanyagolható tény, hogy a pápai bulla egyetlen helyen sem tesz említést a Malleus Maleficarumról, hiszen három évvel a könyv előtt adták ki, és Kramer ügyes marketing fogásának eredményeképpen, félrevezető és megdöbbentő eshetőségeket vázol fel. Mindenek
előtt azt, hogy Kramer egyáltalán nem egyházi felhatalmazással írta meg könyvét, és azzal hogy a pápai bullával indítja a munkáját, ezzel kívánta hitelesíteni tevékenységét, ezzel elhallgattatva a kritikusait.

A könyve biztos sikeréhez még szüksége volt egy elismerő kritikai értékelésre. A kor elismert tudósainak ajánlása nélkül, nem számíthatott biztos diadalra. Kramer a korszak legelismertebb és legmeghatározóbb teológiai szakértőit foglalkoztató Kölni Egyetem tudósaitól várja a kritikai ajánlást. Ebben segítségére volt Jacob Sprenger, a társ-szerzője, aki a Kölni Egyetem elismert szakértője és nagy befolyással bírt. Megoszlanak a vélemények azzal kapcsolatban, hogy az ajánlásban aláíró tizenkettő kölni teológus és a jegyző aláírása hiteles-e vagy sem, egy dolog azonban tény, 1487. tavaszán Kramert az ajánlással ellátott Malleus Maleficarumot a Speyeri nyomdába küldte.

Heinrich Kramer át akarta szabni a boszorkányokról kialakított képet, mégpedig úgy hogy a gonoszság
megtestesüléseként láttatja őket, a legnagyobb és legveszélyesebbnek az eretnekségek közül.

A jobb érthetőség kedvéért három részre tagolja a könyvét. Az első rész teológiai elveket tartalmaz, amely bizonyítja a boszorkányok létezését, a második rész a papság számára írt gyakorlati útmutató, amiről felismerhetik a boszorkányokat, a harmadik rész pedig egyfajta jogszabálygyűjtemény, ami a vádemelést segítette elő, az eljárás lefolytatásának menetéről szól és persze a kiróható halálos büntetésekről írott
gyakorlati útmutató.

Arra a kérdésre pedig, hogy hogyan is rontja meg az ördög az embert egy rettenetes választ sugall. Akképpen, hogy cinkostárssá teszi a meggyötört lelkű embert. Köztük is, Kramer szerint, a legveszélyesebbek az akarat nélküli gyenge nők!

Véleménye szerint, "a legkönnyebben megtéveszthetőek a kéjvágyó nők, akikben kiolthatatlanul tombol az érzéki vágy, és éppen ezért démonokkal üzekednek.

Kramer adja a legmódszeresebb bizonyítékát annak, hogy az ördög bűntársa, azaz a boszorkány minden esetben, kizárólag csak a nő lehet. A boszorkányokat a Malleus Maleficarum címe is nőneműként
aposztrofálja, és egész munkájában kerüli az általánosítást a boszorkány terminus tekintetében. A Malleus Maleficarumban foglaltak rettenetes utóhatása, hogy a nők ellen elkövetett bűntettek egyik legszörnyűségesebb formájára sarkallta az emberiséget.

Kramertől kezdve jelenik meg a boszorkány alakja mindig nőneműként ábrázolva a festészetben, szobrászatban, irodalmi művekben.

A vitatható szellemi állapotú szerző azonban rendkívüli módon tehetséges volt abban, hogyan vigye sikerre a könyvét, ha kell hamisítás árán is, bármilyen eszközzel, hiszen a cél szentesíti az eszközt. A korának technika nyújtotta vívmányit frappánsan kihasználó Kramer, a Gutenberg nyomda 1453-as létrejöttét követően más szerzőkkel egyetemben széles körben terjeszthette nézeteit.

Az 1487-ben Speyerben elsőként nyomtatásban megjelenő Malleus Maleficarumot 150 példányban adták ki.

A könyvtárak, egyházi és világi hivatalok, a papság és a felsőoktatási intézmények számára ajánlott és árusított
Boszorkánypöröly példányok futótűzként terjedtek el Európa szerte.

Becsült adatok szerint több mint harmincezer példányban kelt el a XVI. század folyamán. 1486 és 1669 között 34 kiadást ért meg.

A magyarországi Malleus Maleficarum példányok közül kettőt emelnék ki. Az első, a legrégebbi Magyarországon fennmaradt kiadást, 1487-ből a Kalocsai Érseki Könyvtár őriz. Ezt a példányt Speyerben, nyomtatták, és feltételezhető róla, hogy egyike az első 150 példánynak. Patachich Ádám váradi püspök, 1776-tól kalocsai érsek vásárolta meg 1759 és 1776 közötti években a bécsi Domonkos szerzetesrendtől egy árverésen.

A másik kötet 1519-ből való Gyöngyös városban található, és a Ferences Rendház könyvtára őrzi.

Ezt a példányt is alaposabban sikerült megvizsgálnom, és megállapítható róla, elsőként mindenképpen az, hogy más, Európában szétszórtan fennmaradt Boszorkánypöröly példányokhoz képest, nem olyan terjedelmes, vaskos a gyöngyösi kötet, mint például amelyet a berlini Német Történeti Múzeumban őriznek.

A gyöngyösi Malleus Maleficarumból azonban hiányoznak a képi illusztrációk, egytől egyik kivágták őket a kötetből, az eltávolítás nyomai jól láthatóak. Valószínű, hogy az évszázadok folyamán a képeket a könyv tulajdonosai egy-egy jeles alkalomból odaajándékozták valakinek, aki bizonyára értékelte a gesztust.

A kötetben csupán egyetlen illusztrált oldal található, mégpedig az első oldalon, amely a címet és a fontos kiadói, szerzői közleményeket öleli körbe. Megemlítést érdemel még, a kezdő oldal záró mondata, amely így hangzik: " Eme, lege, nec te pretii poenitaebis." vagyis Vedd meg, olvasd, és ne bántson téged az ára!

Valóban, a záró mondat sokat elárul, és sok mindent sugall. Ez a könyv, amely hihetetlen népszerűségnek örvendett megjelenése idején és uralkodott több mint kétszáz évig. A könyv, amely Heinrich Kramer Institoris végső elégtétele volt, bosszújának beteljesítője, amellyel örökre elnémíthatta az ő legszentebb ellenségeit,  a boszorkány nőket és persze a kritikusait és a világot is végleg meggyőzhette, hogy a boszorkányok igenis léteznek. A boszorkányok arca, ez a félelmetes arc később kőbe faragott, megfestett szimbóluma lett az elátkozott lelkeknek, örök elkárhozást jelentő cinkosa az alvilág ördögeinek és démonainak. Heinrich Kramer által megtestesítették a világegyetem olyan sötét erőit, amelyek rettegést keltenek és mindenkor a saját
magunk elkárhozásával fenyegetnek. Bevezetnek a pokolba, vagy saját sötét félelmeink és elképzelésein világába. A boszorkány képét megformálják századokon át, kőből, agyagból, fából, megfestik olajfestményen, megrajzolják szénnel. Újra és újra előbukkan, mintha a meggyötört ember ábrázolásán keresztül kelne új életre, mintha valóban létezett volna, és valóban hatalmában tartaná az emberiséget örök időkre.






[1]
spurcitia, ae, f. - tisztátalan, mocskos, piszkos, undokság



[2]
cucullus, i, m.- szoknyavadász férfi



[3]
excrementum - emberi ürülék




Hírek

2018.02.25 16:14
Új szerzőnk Kiszely Tóth Anett történész-levéltáros, a Magyar Heraldikai és Genealógiai Társaság tagja.Elsődlegesen középkori és kora újkori témákban kutat. Fő kutatási terület:  a XVI. századi magyar arisztokrácia kapcsolatrendszere, különös tekintettel a Guthi Országh családra....
2015.01.04 14:10
Fekete György mentálpedagógus jól ismert szerző, mind a nyomtatott sajtóban, mind az online médiában. Budapesten született 1951-ben. Eredeti végzettsége történelemtanár (ELTE BTK, 1970-1975.). A továbbiakban szakmai önéletrajzából idézünk:   "az Országos Pszichiátriai és Neurológiai...
2014.08.06 22:09
  Szoboszlai Endre 1957-ben született Derecskén. 1986-89 között az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Karán tanult, ahol csillagász-ismeretterjesztő diplomát szerzett. 1992 és 94 között a szegedi József Attila Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán belpolitika szakos...
2013.12.28 15:46
    Patyi Szilárd 1987-ben született a délvidéki Szabadkán. Az áltanos és középiskolai tanulmányait is itt végezte. Jelenleg a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának történelem-filozófia alapszakos hallgatója.  Fő érdeklődési területe a XX. század és a délvidéki...
2013.10.01 20:24
A Magyar Jogász Egylet Zala Megyei Szervezete, a Zala Megyei Területi Ügyvédi Kamara, a Zalaegerszegi Törvényszék és a Magyar Nemzeti Levéltár Zala Megyei Levéltára tisztelettel meghívja Önt a DEÁK ÉS A NŐK Női sorsok és szerepek Deák Ferenc környezetében címmel Deák Ferenc születésének 210....
1 | 2 | 3 | 4 | 5 >>