Topor István: A 2-es honvéd huszárok Debrecenben eltemetett katonái

Topor István: A 2-es honvéd huszárok Debrecenben eltemetett katonái

A Nagy Háború idején Debrecen temetőibe is sok katonát temettek. A városban több temető nyújtott végső
nyughelyet az elesett, illetve sebesülésében kórházban elhunyt katonáknak. A város temetői közül az alábbiakba helyeztek örök nyugalomra háborúban elpusztultakat.

Debreceni Honvédtemető és Hősök Temetője

1915 januárjában területét megnövelték a meglévő Honvédtemető területét. E bővítést nevezték Hősök
temetőjének. 1915. január 20-án temették ide az első, csapatkórházban elhunyt katonákat. A 24 évet élt Huszthy Sándort, a 61. gyalogezred számvevő főhadnagyát és a 26 éves korában elhunyt Bornyi Sándor 39. gyalogezredbeli közkatonát Baltazár Dezső püspök búcsúztatta. A szintén 26 évesen életét vesztett Kindermann Sándor, az osztrák 1. Landwehr ezredbeli római katolikus vallású katonájának koporsója fölött Gróh Ferenc prépost, végül az élők sorából 28 éves korában távozó Kuszák Sándor ukrainista önkéntes szakaszvezető teteme fölött Papp Gyula görög katolikus lelkész mondott búcsúbeszédet.

Az I. világháború során az idetemetettek jellemző módon kórházakban vesztették életüket.

Hatvan utcai református temető- Járványtemető

A temető 1932-ig működött. Az I. világháború idején járványban elhunyt orosz hadifoglyokat, a különböző fertőző betegség miatt, a város kórházaiban elhunyt magyar királyi, közös ezredbeli, császári és királyi Landwehr, szövetséges porosz katonákat, civil munkásokat. Külön részre temették a hadifoglyokat és a zsidó halottakat.

Szent Anna római katolikus temető

A háború alatt több mint hatszáz katonát temettek ide. Az elhunytak többsége járvány következtében pusztult el
vagy harctéren szerzett sebesülésébe halt bele. Orosz katonáknak is nyughelyet biztosított.

Izraelita temető

Az 1844 óta folyamatosan működő temetőbe 80 első világháborús hősi halott nyugszik. A polgári lakosságtól
elkülönítve nyugszanak a háborúban elhunyt katonák, illetve az izraelita vallású hadifoglyok.

Kossuth utcai reformátustemető

Ide is sok első világháborús halottat temettek. Az 1932-ig működő temetőbe a debreceni ezredek közül a
császári és királyi 39. gyalogezred, a 3. honvéd gyalogezred, és a 2. honvéd huszárezred katonáit helyezték végső nyugalomra. 

Egyéb temetők

A Várad, Péterfia, Brassó utcai és Ohat-szöghatár egykori temetőkben elsősorban helybeli ezredek debreceni
katonái nyugodtak, néhány vonatkatona, huszár és árkász is ezekben a temetőkben talált örök nyugalmat.

A magyar királyi debreceni 2. honvéd huszárezred katonáinak földi maradványait öt debreceni temető fogadta
be. A Hősök temetőjében 5, a Szent Anna katolikus temetőben 4, a Hatvan utcai temetőben 3, a Kossuth utcai református temetőben és az izraelita temetőben 1-1 huszár nyugszik.

A Honvédtemetőben nyugszanak

Pankotai István huszár, aki 1897-ben született és 20 éves korában hunyt el. 1917. március 26-án
temették.

Radácsi József huszár 1872-ben született és 45 évesen hunyt el. 1917. június 12-én temették.

Szabó János huszár 1883-ban született a Bihar megyei Mezőgyánon. 32 évesen hunyt el. 1915. február
27-én temették.

Szalai Kristóf huszár 1888-ban született a Bihar megyei Nagybajomban. 29 éves korában halt meg. 1917. július 19-én temették.

Vecseri Sándor huszár 1898-ban született. Mindössze 19 évet élt. 1917. március 31-én temették.

 

Szent Anna katolikus temetőben

Kosztiu Gabriel huszár 1888-ban született és 27 évet élt. 1915. május 04-én temették.

Kőrösi Ferenc huszár 1895-ben született és 20 évesen távozott az élők sorából. 1915. július 16-án temették.

ótordai Székely Ferenc főhadnagy 1891-ben született Szegeden. 25 évesen érte a halál. 1916. december 23-án temették.

Puskás Zsigmond huszár 1872-ben született és 43 évesen távozott az élők sorából. 1915. december 01-jén temették.

 

Izraelita temetőben

Guttfreund Kálmán huszár 1889-ben született és 28 évesen hunyt el. 1917. augusztus 27-én temették.


Hatvan utcai temetőben

Cs   Kiss Lajos huszár 1885-ben született Hajdúszoboszlón.  31 évesen halt meg. 1915. január 21-én temették.

Frey Martin huszár 1884-ben született a Békés megyei Mezőberényben. 31 évet élt. 1915. október 04-én temették.

Puskár Sándor huszár 1886-ban született a Bereg megyei Beregböszörményben. 29 évesen halt meg. 1915. január 29-én temették.


Kossuth utcai református temetőben

Király Tibor százados. Születési ideje és helye ismeretlen. 1918. május 25-én temették.


A Debreceni Köztemetőben helyezték végső nyugalomra Békessy Béla századost, hatszoros kard- és kétszeres tőrvívó magyar bajnokot, az 1912-es stockholmi olimpia ezüstérmes kardvívóját.  Július 5-én a visszavonuló lengyeleket próbálta megállítani, amikor haslövést kapott. 1916. július 8-án, háromnapi szenvedés után hunyt el. Ideiglenes sírhelyre temették, az ukrajnaiSzoszysznonban, innen családja hozatta haza földi maradványait.


Sírja a Köztemetőben


Források:

A Magyar Királyi Debreceni 2-ik
Honvédhuszárezred története 1869 - 1918. Összeállította: Az ezred
emlékbizottsága. Kiadja: vitéz Radák Lajos. Budapest, 1939.

https://www.bocskai-konyvtar.hu/web/bocskai-dandar/elfeledett_emlekezet. Letöltés ideje: 2015. 07. 10.


https://plus.google.com/u/0/photos/109096449068607516152/albums/6035838735968362049/6035838910910844434?pid=6035838910910844434&oid=109096449068607516152




 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 




Puskás Zsigmond huszár 1872-ben született és 43 évesen távozott az
élők sorából. 1915. december 01jén temették.

 

Izraelita temetőben

Guttfreund Kálmán huszár 1889-ben született és 28 évesen hunyt el.
1917. augusztus 27-én temették.

Hatvan utcai temetőben

Cs   Kiss Lajos huszár
1885-ben született Hajdúszoboszlón.  31 évesen
halt meg. 1915. január 21-én temették.

Frey Martin huszár 1884-ben született a Békés megyei Mezőberényben.
31 évet élt. 1915. október 04-én temették.

Puskár Sándor huszár 1886-ban született a Bereg megyei
Beregböszörményben. 29 évesen halt meg. 1915. január 29-én temették.

Kossuth utcai református temetőben

Király Tibor százados. Születési ideje és helye ismeretlen. 1918.
május 25-én temették.

A Debreceni Köztemetőben
helyezték végső nyugalomra Békessy Béla századost, hatszoros kard- és kétszeres
tőrvívó magyar bajnokot, az 1912-es stockholmi olimpia ezüstérmes kardvívóját.  Július 5-én a visszavonuló lengyeleket
próbálta megállítani, amikor haslövést kapott. 1916. július 8-án, háromnapi
szenvedés után hunyt el. Ideiglenes sírhelyre temették, az ukrajnai
Szoszysznonban, innen családja hozatta haza földi maradványait.