Impresszum

  • Név: Korok - online folyóirat történelembarátoknak
  • Elérhetőség: http://korok.webnode.hu
  • Röviden az oldalról: többek kérésére régi adósságunkat törlesztjük, amikor honlapunk logójához fűzök néhány gondolatot. Lapunk indulásakor jelképünkként tágra nyílt zöld szemet választottunk benne nevünk kezdőbetűjével. Nem szándéktalanul. A szem az ember egyik legfontosabb szerve. Segítségével érzékeljük a világot. Nézzük a bennünket körülvevő eseményeket. Az azonban egyáltalán nem biztos, hogy látjuk is, mi történik körülöttünk. Én ahhoz a nemzedékhez tartozom, akiknek gondolkodását meghatározta az akkor induló magyar rockgeneráció szövegvilága. Az Ezek a fiatalok című 1967-ben készült filmben hangzott el először Bródy János szövegével a Láss, ne csak nézz című dal. “Láss, ne csak nézz! (…) Láss, láss a szép szavakon át! (…) Lásd, hogy csak bemázolt deszka az imádott bálvány…(…) Azt mondom: láss, mert sorsod csak így érted…” Történelmi folyóirat lévén ehhez a gondolatkörhöz kívánunk csatlakozni Márk Éva és Tóth Tibor főszerkesztőtársaimmal. A megjelentetett cikkek, tanulmányok révén szeretnénk a felszínt csak néző emberek számára megmutatni, ami a lényegest: a dolgok mögött látható történelmi valóságot. Nem a szép szavakat, hanem ami mögötte van. Rádöbbenteni olvasónikat, hogy a történelemben gyakran kísértetiesen ismétlődő és hasonló jelenségek hová vezettek. Megláttatni velük, hogy a megismétlődés csak úgy kerülhető el, ha tanulunk egyszer már elkövetett hibáinkból. És valóban, sorsunk csak úgy érthetjük meg, ha látjuk ezeket a dolgokat. Oldalunk célja nem lehet tehát más, mint minőségi és tárgyilag pontos történelmi dolgozatok feltöltése a történelem kedvelők számára. Olvasótáborunk kiterjed minden korosztályra, így mindenki megtalálhatja a magának tetsző cikket. Történész szerkesztőinket bármilyen témájú kérdéssel meg lehet keresni, állunk rendelkezésetekre.
  • Főszerkesztők: Topor István (toporistvan@gmail.com); Márk Éva ( markeko@citromail.hu ); Tóth Tibor (tibi30@freemail.hu);
  • Társszerkesztők: Sásdi Tamás (alvarando@gmail.com); Csernyánszky Pál;
  • Webadmin: Tóth Tibor;
  • Alapítva: 2011.12.12.

 

 

 

 

Hírek

2018.02.25 16:14
Új szerzőnk Kiszely Tóth Anett történész-levéltáros, a Magyar Heraldikai és Genealógiai Társaság tagja.Elsődlegesen középkori és kora újkori témákban kutat. Fő kutatási terület:  a XVI. századi magyar arisztokrácia kapcsolatrendszere, különös tekintettel a Guthi Országh családra....
2015.01.04 14:10
Fekete György mentálpedagógus jól ismert szerző, mind a nyomtatott sajtóban, mind az online médiában. Budapesten született 1951-ben. Eredeti végzettsége történelemtanár (ELTE BTK, 1970-1975.). A továbbiakban szakmai önéletrajzából idézünk:   "az Országos Pszichiátriai és Neurológiai...
2014.08.06 22:09
  Szoboszlai Endre 1957-ben született Derecskén. 1986-89 között az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Karán tanult, ahol csillagász-ismeretterjesztő diplomát szerzett. 1992 és 94 között a szegedi József Attila Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán belpolitika szakos...
2013.12.28 15:46
    Patyi Szilárd 1987-ben született a délvidéki Szabadkán. Az áltanos és középiskolai tanulmányait is itt végezte. Jelenleg a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának történelem-filozófia alapszakos hallgatója.  Fő érdeklődési területe a XX. század és a délvidéki...
2013.10.01 20:24
A Magyar Jogász Egylet Zala Megyei Szervezete, a Zala Megyei Területi Ügyvédi Kamara, a Zalaegerszegi Törvényszék és a Magyar Nemzeti Levéltár Zala Megyei Levéltára tisztelettel meghívja Önt a DEÁK ÉS A NŐK Női sorsok és szerepek Deák Ferenc környezetében címmel Deák Ferenc születésének 210....
1 | 2 | 3 | 4 | 5 >>