A HÉT TÖRTÉNELMI SZEMÉLYISÉGE (május 2 - 8.)
1877. május 3-án született a kalandor tudós magyar báró NOPCSA FERENC Déván, elmagyarosodott román nagybirtokos családban. A környéken élők és a család legendáriuma szerint Ferenc nagyapjáról, Hunyad megye főispánjáról Nopcsa Lászlóról mintázta Jókai Mór FATIA NEGRA alakját Szegény gazdagok c. regényében. Ő maga a bécsi Theresianumban tanult, geológus és paleontológus lett, ideje nagy részét utazgatással és tudományos kutatással töltötte. Bejárta szinte egész Európát - Olaszországot például motorkerékpárral - eljutott és beleszeretett Albániába, s kevésen múlt, hogy nem lett albán király. Volt kém és diplomata a Monarchia szolgálatában, és ő volt a világ első repülőgép-eltérítője a Tanácsköztársaság kikiáltásakor, amikor is Budapestről Bécsújhelyre kényszerített egy pilótát. Trianon után a tudománynak szentelte életét, ám amikor hazatért birtokaira román parasztok majdnem agyonverték. Fejsérüléséből sosem gyógyult fel teljesen, egyre súlyosabb idegrohamok gyötörték. 1933. ápr. 24-én - vélhetően szerelemféltésből - megölte albán barátját és önmagával is végzett. Nevét viseli egy általa talált és leírt ősmadár, az Elopteryx nopcsai, és ő adta a nevet leghíresebb felfedezésének, a MAGYAROSAURUS dacusnak.
Márk Éva